Nos, köszöntenék mindenkit, ha lenne mire fel, de mivel sajnos nincsen, mindenkinek be kell érnie gyermeteg hanyagságom egy odavetett töredékével. Egyet ígértem biztosra, most miért is vagyok itt? Teljes mértékben egyszerű a válasz a jól irányzott és valóban jogos kérdésre; egyszerűen van miről írnom. Az elmúlt napok eseményei feltorlódtak bennem, érzelmekkel vegyesen persze, ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok túl a párnámba temetem arcomat korszakon, csupán mind annak ami megesett, minden szilánkját szeretném kitépni, helyesbítve ki írni magamból. Előrször is, viszont szeretnék egy számomra jó hírrel kezdeni, majd a többire később kitérünk. Évek óta nagy álmom egy slip on, magyarán egészen 7-8 éves korom óta vágytam egy kockás, sima úgynevezett belebújós cipellőre. Nem tudom, említitettem-e már, mennyire imádom a westendet, illetve az ottani akciókat alkalmanként, ugyan is, előzőhéten, pontosan csütürtöki napon, igazság szerint a piercingeshez indultam, de végül plusz egy vans cipővel tértem haza. [Kattints, ha kíváncsi vagy.] Szuper. Végül, hogy ezen túl vagyunk az ez azutána trauma valahogyan sokkal mélyebben érintett. Akik régebben jártak, vagy régebb óta járnak az oldalon, bizonyára biztosan láttak már képet a spánielemről, Benny-ről, aki voltaképpen anyukám kutyája, mindössze 7 hónapos kora óta én voltam vele, én neveltem, én tanítgattam, illetve problémás gazdihoz híven, aki vásárlással próbálja betölteni a lelkében tátongó lyukakat, vásárolgattam neki, minnél jobb dolgokat, amik a későbbiekben bizonyos tevékenységeknél a javára vállhatnak. Persze ez egy kutyának nem fontos, ő nem ezért fog szeretni és én sem ezért szerettem. ( és szeretem is, még mindig, félre értés ne essék, nem, nem halt meg! ) Évekkel ezelőtt még hozzánk került egy keverék kutyus is, mivel problémái akardtak más kutyákkal, avagy sohasem jött ki jól eggyel sem. Persze mint utólag kiderült szívesen generált konfliktust, majd tett úgy, mint az ártatlan, az alkalmat megragadva, "menekülő" pozícióba kerülve. Tehát, az a csendes gyilkos fajta. Gyakran fordultak elő itthon is problémák, gyakran neki fordult a kutyánknak, aki az ivarérettséget követően már nem dominanciából, szimplán viszonzásképpen fordult neki a keverék kutyának. Őszintén bevallom, a napokban a helyzet eléggé elfajult köztük (és mielőtt megköveznétek, nem, én nem neveltem rosszul a kutyát, nem mentegetűzni próbálok, de a másik kutya elve már tizenéves volt, mikor lehozták nekünk.), míg végül anyukám, aki Benny gazdája a papírok szerint, úgy döntött, hogy hőn szeretett kutyámat fel kell vinni az anyukájának, ami lássuk be, engem eléggé szíven ütött. Ugyan is, meglehet, hogy állat barát vagyok, de lássuk be, senkivel szemben sem fair az én szememben "kutya cserének" minősülő dolog, hiszen a keverék kutya anyukám anyukájától került hozzánk. Nem hiszem, hogy ez jó döntés volt, esetleg jó megoldás. Hosszú távon nekem egyébként sem tetszik, minden porcikám ellenzi, és HÉ. KÉREM VISSZA BENNYT! Nem, nincs rossz helyen, nincs rossz élete, de nem, az állatok nem pusztán játékszerek, hogy kézről kézre adogassuk őket. De ugyan, én mit is tehetnék... Néhány témát érintően annyira vesznek itthon komolyan, mint én a falumban élőket. [Igen, az itteniekkel voltaképpen nem jövök ki jól, kivéve egy vagy két emberrel, rájuk viszont felnézek és embernek is tartom őket, a többivel ellentétben.] Tehát mentve ami még menthető, mióta fent van, ami igazság szerint kerek harmadik napja lesz holnap, én viszont éveknek élem meg, meglátogatom, hogy biztos legyek benne, jól érzi magát, nem-e felzaklatott, nem-e sír sokat, eszik-e rendesen és minden ilyenkor felmerülő kérdés amit egy ember agya fel bír még dolgozni az adott momentumban. Persze senkit sem szeretnék ezzel traktálni, hiszen ez is csak az én problémám és emberek bajainak töredéke is nagyobbnak számít az én gyerekes hisztimnél, pusztán azért, hogy nemességgel valaki haza szolgáltassa Benny Úrfit. [Annyival szeretném zárni, hogy persze, így is elvihetem sétálni, így is szerethetem, így is minden lehet ugyan olyan mint régen, de mind a ketten, sőt, mindenki tudja, hogy mégsem lesz soha ugyan az.] Végül miután sikerült ezzel ismételten lehangolnom magam, szeretnék még egy jó hírrel szolgálni, ami persze ismét csak számomra jó hír, de arra pont megfelel majd, hogy eltereljem a gondolataimat másfelé. [...] Dobpergés, gyomor ideg, elfehéredett családtagok várakoznak, végül kijövök, semmi fájdalom, nem küzdök a könnyeimmel, a szívem nem zakatol és még beszélni is tudok. Igen, végre egy nyelv piercing boldog "viselője" vagyok. Végül is, azt hiszem talán ő visel engem, bár, relatíve kérdése az egész. Ezelőtt már elítéltek, csupán mert van egy industrialom, egy helixem és volt egy nagyjából 16 miliméter környéki tágítóm egészen nyolcadik osztály végéig, majd kivettem, hogy össze menjen, végül kilencedikben 12 miliméter tátongott a fülemen.  A családomon belül bizonyos tagok azt szajkózták, hogy fel kell hagynom ezzel, nem lehet több, nem lesz belőlem értelmes ember, nem találok majd jó munkát, bezzeg X és Y milyen tökéletesek, és milyen jó munkájuk van és sohasem leszek majd olyan mint ők, hogy miért? Mert elviekben nekik van agyuk. Nem szeretnék senkit elkeseríteni ezzel kapcsolatban, már valahogyan bántásként sem érint meg az, amit az emberek a piercingjeim miatt gondolnak rólam, mint például a nagyszüleim elkönyvelték, hogy így sohasem lesz majd egy normális kapcsolatom sem, mert a fiúk miért néznének egy piercinges lányra, aki acélbetétes bakancsot hord? Még mindig szeretném leszögezni, hogy én még meggondolhatom magam. [De X, és Y már nem fogja ilyen könnyen leszedetni a tetoválásait.] Kivehetem az összes piercingem és élhetek még fém és titán mentes életet, de nem szeretném. Számomra az a fontos, hogy jól érezzem magam a bőrömben, hogy akik szeretnek azok így is szeressenek, nem csak a látszat. Márpedig, ha egyeseknek nehezükre esik tolerálni a kinézetem, nem kérek a 'szeretetükből'. A szeretet nem feltételekhez kötött, a szeretet feltétel nélkül jön. Ha nem szeretsz piercingekkel, anélkül sem fogsz, idióta kifogás, hogy igen, ne próbáld meg megmagyarázni magadnak ennek az ellentétét. Felesleges. "Édesanyáddal van a baj, hogy megengedi. Próbál megvásárolni!" Köszönöm, ebből sem kérek többet. Kaptam már elég bántó megjegyzést az anyukámra, de kérdem én, mire fel? Mert elmegy itthonról hajnalban, fél ötkor, majd haza ér este kilenc órakkor? Mert majdnem szó szerint halálra dolgozza magát, hogy mindenünk meglegyen, mert neki anno nem volt erre lehetősége? Tényleg ez az a nagy baj? A legbántóbb ebben az egészben, hogy hozzám közel álló emberek vágják ezt rendszerességgel a fejemhez. Megvásárolni. Mit is értenek pontosan az alatt, hogy megvásárolni? Egyszer kétszer volt bátorságom, igen, bátorságom magammal szemben, hogy kérlek add meg nekem azt az ön uralmat, hogy ne üssem meg a velem szemben papolót, és minden indulattól mentesen megtudakolhassam, mit is jelent az, hogy megvásárolni? Nos, a következőt nyilatkozták tömören össze foglalva; megvásárol, hogy haza jöjjek, és kitakarítsak. Eszem faszom megáll. Szoktam takarítani. Felmosok, porszívózok, söprögetek, mosogatok. Miért állna tőlem távol? Nem tehetek meg ennyit? Vagy üljek le anyukám elé, aki csak szombaton van itthon, hogy márpedig mikor hazaér fáradtan, még ezt is csinálja meg? Tiszta vicc. (Nem, anyu egyébként nem várja el sem tőlem, sem mástól, hogy ezt megtegyük. Egyszerűen megtesszük, mert ha nem is sokat, de ezzel is segítünk.) Márpedig ezek után valóban nem csodálkozom azon, hogy undordom az emberi természettől. Voltaképpen akármit teszek az baj. Akárhogy kinézek, az baj. Akárkinek segítek, baj. Bár, azok után, hogy a hatvan éves nő, az alkohol szagtól átitatva félig részegen a kapunkba áll, majd közli velem, hogy egy rohadt kis kurva vagyok, már nem is értem mit várok a világtól.
[Ez a bejegyzés nem saját magam sajnáltatására íródott. Köszönöm, a helyzetem továbbra is stabil, némi nemű problémáink persze minidg akadnak az életben. Nekem pedig most arra volt szükségem, hogy megoszthassam veletek mind ezt.  Ha esetleg valami érdekelne, de nem érhető tisztán, mindenki rendelkezésére állok továbbra is a chatben.]

{Kozmosz további lejátszási listáját az alábbi linkre kattintva éritek el; LINK.}

Végül egy kép, mert olyan aranyos, hogy nekem jogom van szeretni téged, neked jogod van szeretni mást. ˇ3ˇ Ja, hogy ez már egy másik történet...?!